A kiállítást Nagy Sándor nyugalmazott iskolaigazgató, az MME alelnöke nyitotta meg. Megnyitójában beszélt Lappföldről, elsősorban Finn Lappföldről, amely 98937 m² kiterjedésű, az ország területének mintegy 30% teszi ki, lakóinak száma négyzetkilométerenként 2,2 fő!
Bemutatta a természeti környezetet, az arktikus körülményekhez alkalmazkodott egyedülálló növény és állatvilágot, beszélt a nyírfáról, amely Finnországban jelkép értékű, a lemmingek táplálékláncban betöltött fontos szerepéről, a madárvilágról (a fotókon darvak, téli pinty, északi és sarki búvár, karvalybagoly, gatyáskuvik, énekes hattyú stb. láthatóak) és még sok érdekességről. (Az egyik legszebb fotó a szakállas bagolyról készült, amely februárban és márciusban a hónap műtárgya a gyűjteményben.)

A kiállítást kiegészítik Tímár József Camera poetica sorozatcímet viselő, a fotográfiát a költészettel összekapcsoló több nyelven megjelent igényes kivitelű könyvei. A sorozat alapgondolata a fotográfia és a költészet társítása anélkül, hogy a fényképek és a versek elveszítenék önállóságukat, miközben a két forma ötvözete új tulajdonságok hordozójává is válik. A kötetek címei: Finnország, ebben fotográfiák találhatóak 33 finnországi szerző 84 versével, a második kötetben Inger-Mari Aikio-Arianaick (művésznevén Ima), Lappföld finnországi részén élő és számi nyelven író költőnő Tímár József fotóinak hatására írt költeményei olvashatóak. A harmadik kötet a Susogó nyírfák címet viseli, amelyben több száz fotó közül válogatott 13 finnországi költő, s írta meg hozzákapcsolódó verspárjait. A negyedik a Holdkék égtenger, középpontjában az Aland szigetek, alkotómunkájuk során a helyi költőket a közösen kiválasztott helyszíneken készült fényképek inspirálták.

A megnyitót követően Nagy Sándor az év madarát a harist mutatta be az érdeklődőknek, „A harist észlelni, hangját hallani könnyebb, mint megpillantani” című vetített előadásán.
A címválasztás nem véletlen, mert sokat elárul e rejtőzködő madárról. A 22-25 cm nagyságú a tyúkfélékhez (guvatfélékhez) tartozó madár rokonaival ellentétben nem a nedves mocsarakban, hanem nedves sásréteken, buja réteken és kaszálókon él és költ. Vonuló madár, Afrikában tölti a telet. Tollazata szürkés sárgásbarna, hátán erős pöttyözést visel, röpte bizonytalan. Felrebbenteni nehéz, inkább arrébb vonul. Csak akkor látható (szürkületkor és hajnalban), amikor az udvarló hím feje kiemelkedik az aljnövényzetből. Nászhangja szürkülettől reggelig hallható folyamatosan ismételt, éles recsegő „khrep-khrep”. Néhány másodpercenként hallatja, rövid pihenőket tartva, mindezt órákon keresztül. Hazai állománya lecsökkent, ez nagyban köszönhető a géppel történő kaszálásnak. A madarak védelme érdekében a Magyar Madártani Egyesület folyamatosan egyeztet a földtulajdonosokkal, gazdálkodókkal, a gépeket láncfüggönyös vadriasztóval szerelik fel, ennek és más védőintézkedéseknek köszönhetően újra növekedhet a harisok állománya. Dombóváron nagy meglepetést okozott a madarászoknak, hogy tavaly az augusztusi vonuláskutató táborban sikerült a fokozottan védett harist befogni és gyűrűzni!

Várjuk a felnőtt látogatókat helytörténeti gyűjteménybe „A 66. Északi szélesség” című kiállításra, továbbá a felső tagozatos általános iskolás és szakközépiskolás osztályok jelentkezését Nagy Sándor rendhagyó múzeumi óráira! (A kiállítás március 31-ig tekinthető meg.)

Záradékként álljon itt Nagy Bandó András verse a harisról, az Ami a bögyünkben van - madarak verses önvallomásai című könyvéből:

Haris

Jó, ha tudod,
haris vagyok,
ismerősnek hariska,
szárnyam barna,
lábam fürge,
nincsen rajta harisnya.
Eszem mindent,
zöld hajtástól
rovarokig, magon át,
ha a fészkem
építgetem,
keresem a gabonát.
Ám amikor
jő a kombájn,
reszketnek a harisok,
nem mentenek
minket már a
marokszedő Marisok.