Hírek
2013. Június 13. 18:00, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: Soós Gyopár
Csúcsra csúcs
Tóth Lili Anna egy héten belül a második országos csúcsot futotta.
Június 3-án 1500 m-en ért el diákolimpiai csúcsot, majd a június 8-án Csehországban megrendezett U18 atlétika válogatott viadalon, 2000 m akadály versenyszámban javította meg saját, egy hónappal ezelőtt beállított országos csúcsát.
Idén a csehországi Hradec Kralove-ban rendezték három nemzet számára a hagyományos U18 válogatott viadalt, a legjobb 18 évnél fiatalabb cseh, szlovák és magyar atléták részvételével.
A magyar válogatott csapatába két dombóvári futó is bekerült, Tóth Lili Anna (1998) és Tóth Virág (1996).
A serdülő korosztályhoz tartozó Lili a 2000 m akadály versenyszámban, a rajt után azonnal az élre állt. Végig saját iramát futva, az első helyen végzett. Fazekas Gáspár edző tanítványa 10 másodperccel javította meg az általa tartott ifjúsági csúcsot. Ezzel az időeredménnyel Lili már biztosan tagja az EYOF magyar csapatának. A július 15-én kezdődő versenyen, Hollandiában, Európa legjobbjaival mérheti össze tudását.
Virág szintén 2000 m akadályon indult. 1500 m-ig tartotta a mezőny által diktált nagy tempót. Végül bíztató futással, egyéni legjobbjától kissé elmaradva az ötödik helyet szerezte meg.
Fazekas Gáspár bizakodva várja a közelgő országos bajnokságokat, és reményei szerint mindkét lány tagja lehet még a magyar válogatottnak.
Eredmények: 2000 m akadály
1. Lili Anna Tóth – 98 – Hungary – 6:59.16
2. Veronika Siebeltová – 96 – Czech Republic – 7:05.16
3. Zuzana Braná – 96 – Czech Republic – 7:22.87
4. Erika Baginová – 96 – Slovakia – 7:28.42
5. Virág Tóth – 96 – Hungary – 7:48.21
6. Barbara Bakóová – 96 – Slovakia – 7:55.64
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 26. 10:05, szombat | Bulvár
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 10:01, szombat | Belföld
A Meta beszünteti a politikai hirdetéseket az EU-ban az uniós szabályozás miatt
A többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemeltető META, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
2025. Július 26. 09:58, szombat | Belföld
Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor - közölte a Visit Hungary az MTI-vel pénteken.
2025. Július 26. 09:57, szombat | Belföld
Orbán Viktor: nemzetben gondolkodni azt jelenti, hogy nagyobb összefüggésben tekintjük a magyarság sorsát
Nemzetben gondolkodni azt jelenti, hogy nagyobb összefüggésben tekintjük a magyarság sorsát, semmint az akaratunk ellenére meghúzott államhatárokon belül élő magyarság szempontjai és érdekei