Hírek
2018. Június 27. 08:15, szerda |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Dombóváron ünnepeltek a környék vadászai
Remek helyszínnek bizonyult a Szigeterdő a Tolna Megyei Vadásznaphoz, amit június 23-án tartottak.
A kisebb és nagyobb településekről érkezett vadászokat, családtagjaikat, barátaikat és az érdeklődőket Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere, Kocsner Antal, az Országos Magyar Vadászkamara Tolna Megyei Területi Szervezetének elnöke és dr. Horváth Kálmán, Tolna megyei kormánymegbízott üdvözölte a rendezvény megnyitóján.
Azt követően a vadászok védőszentje - Szent Hubertus - tiszteletére dr. Hegedűs János, helyi római katolikus plébános celebrált ünnepi szentmisét.
A kitüntetések átadása után az új vadászok tettek fogadalmat.
Számos helyi és környékbeli szólista, valamint zenekar, énekegyüttes, tánccsoport lépett az árnyas fák között felállított színpadra. Valamennyien remekül szórakoztatták a közönséget, melynek tagjai a solymászok, az íjászok, a rendőrök, a tűzoltók látványos bemutatóit, a vadászkutyák produkcióit, valamint a kézműves foglalkozásokat is nagyon élvezték. A látogatók érdeklődve szemlélték meg a különböző vadászfegyvereket, a kiállított trófeákat, illetve a természetvédelmi tárlatot. Miközben a gyerekek légvárakban és trambulinokon ugráltak, hintáztak és kipróbálták a légpuska-lövészetet, addig a szakácsok segítőikkel közösen ízletes vadételeket főztek-sütöttek. Az ételkészítő verseny első helyét a Kocsolai Dám Vadásztársaság csapata érdemelte ki.
A finom ebéd elfogyasztása után is számos érdekes programon vehettek részt a felnőttek és a fiatalok.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 15:29, péntek | Helyi
Tűzkakas Diáktűzoltó Versenyt rendeztek Kurdon
Szeptember 20-án, péntek délelőtt általános iskolai csapatok mérkőztek meg egymással Kurdon.
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.