Hírek
2016. Május 14. 00:00, szombat |
Külföld
Forrás: mti
Európa egyik legnagyobb gumitemetője gyulladt ki
Európa egyik legnagyobb gumiabroncs temetője gyulladt ki pénteken, a spanyol fővárostól 40 kilométerre, délre fekvő Sesena település közelében.
A városnak a gumilerakathoz közel eső végén található, El Quinon de Sesena nevű lakótelepéről körülbelül ezer embert szállítottak buszokkal a helyi sportcentrumba és az egyik szomszédos település két iskolájába, ahol ideiglenes szálláshelyet alakítottak ki számukra.
A lakótelepen élők 80 százaléka már korábban, saját elhatározásból úgy döntött, hogy átmenetileg elhagyja otthonát, mivel aggódtak, hogy a szélirány megfordul, és az égő gumi fekete füstjét feléjük fújja.
A hatóságok korábban úgy gondolták, hogy nem rendelik el az evakuálást, de végül azért változtattak döntésükön, mert az időjárás előrejelzések szerint a késő esti órákban kedvezőtlen lesz a széljárás.
Az eddig közölt hivatalos információk szerint a lángok kora reggel csaptak fel a lakott területen kívül található ipari telephelyen. Korábban ellentmondó információk jelentek meg arról, hogy mekkora területen, mennyi gumi ég. Az időközben pontosított adatok szerint több mint 11 hektáron mintegy 70-90 ezer tonna használt autógumit tároltak. A körülbelül 5 millió gumi háromnegyede ég hatalmas, gomolygó füsttel, amelyet még kilométerekkel távolabbról is látni lehet.
A tűzoltóság tájékoztatása szerint ellentűzzel sikerült megakadályozni, hogy az ipartelepen tovább terjedjen a tűz.
Francisco Martínez Arroyo, Kasztília-La Mancha környezetvédelmi tanácsosa korábban azt nyilatkozta, hogy a tűz eloltása akár napokig is eltarthat. Más információk szerint ez akár egy vagy két hét is lehet.
Az időjárás-előrejelzések ugyan esőt jósolnak, ami az oltást segíti, de növeli a környezetszennyezés kockázatát - mondta a tanácsos.
A hatóságok a közeli autópályán haladó autósok figyelmét felhívták arra, hogy ne húzzák le az ablakot. A legközelebbi településeken élőket arra kérték, hogy lehetőleg tartsák zárva az ajtókat, ablakokat, valamint a gyerekek, az idősek és a légúti betegek ne menjenek a szabadba, ugyanis az égő gumiból az egészségre káros anyagok kerülhetnek a levegőbe.
Sesena település iskolájában a "biztonság kedvéért" már délelőtt úgy döntöttek, hogy félbeszakítják a tanítást és hazaküldik a gyerekeket.
A tűz keletkezésének okát egyelőre csak találgatják, az első vélemények szándékos gyújtogatást feltételeznek.
A gumitemető régóta okoz gondot a helyeiknek, mégsem sikerült eddig elérni, hogy felszámolják. A telep 2009 óta illegálisan működik, tulajdonosára számtalan, összesen már-már az egymillió eurót közelítő összegű bírságot szabtak ki, és három hónap börtönre ítélték, azonban ő nyomtalanul eltűnt.
Az illegális telephelyen keletkezett tűzzel kapcsolatban az Európai Bizottság is tájékoztatást kért a spanyol hatóságoktól.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld
Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal
Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld
Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv
Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten
2025. Május 06. 07:35, kedd | Külföld
Újvidéki tragédia - Előrehozott választások kiírását követelik a tiltakozó egyetemisták
A képviselőház azonnali feloszlatását és előrehozott parlamenti választások kiírását követelik a hónapok óta tiltakozó egyetemisták Szerbiában.