Városlista
2024. december 21, szombat - Tamás

Hírek

2015. Január 28. 11:55, szerda | Helyi sport
Forrás: Dombóvári Karatesuli

Fehér Zsolt: „A BAJNOK”

Fehér Zsolt: „A BAJNOK”

Most egy olyan fiút szeretnénk bemutatni a kedves olvasónak, aki egyáltalán nincs a reflektorok fényében, viszont teljesítményét tekintve a világ legjobbja lett 2014. októberében Lengyelországban.

A Dombóvári Karatesuli versenyzője 2013-ban lett tagja a magyar korosztályos válogatottnak, miután a Magyar Bajnokságon formagyakorlatban győzni tudott, küzdelemben pedig harmadik helyezett lett. Még ebben az évben az Európakupán küzdelemben bronzérmes, formagyakorlatban nyolcadik, majd a Szerbiai Világbajnokságon formagyakorlatban ötödik, küzdelemben a nyolc közé került. Következett a 2014. év, amikor a Magyar Bajnokságon formagyakorlatban ezüst-, küzdelemben pedig aranyérmet nyert. Az éves Európakupán is szerepelt, de balszerencsés körülmények miatt, egyik számban sem tudott a legjobb nyolc közül továbbjutni. A kitartás, az akarat és a szorgalom azonban meghozta gyümölcsét, ugyanis az év legrangosabb eseményén – az SKDUN Karate Világbajnokság és Utánpótlás Világkupa versenyen –, Zsolt aranyérmet szerzett. Legnagyobb örömünkre küzdelemben a minikadet (12-13 évesek) 40 kg alatti korosztályában úgy lett bajnok, hogy először angol, majd orosz, aztán német ellenfeleit verte meg magabiztosan, a döntőben pedig még a szerencse is mellé állt, hiszen hosszabbításos mérkőzést követően bizonyult jobbnak fehérorosz riválisánál.
A bajnok teljesítményét a Dombóvári Utánpótlás és Amatőr Sportért Szövetség is elismerte, ugyanis a kilenc sportegyesületet tömörítő szervezet 2015. január 16-i évértékelő ünnepségén, a legjobb fiú versenyzőnek járó „2014. év sportolója” kitüntetését vehette át Dombóvár város polgármesterétől.
Fehér Zsolt már ötödik éve a shotokan karate elkötelezett híve. Ezen karatestílus legfőbb jellemzője, hogy a küzdelmek során, mindig az adott helyen és az adott pillanatban kell a legjobban reagálni és a legjobb döntést meghozni. Nincs javítási, változtatási lehetőség, hiszen egy döntő találatig tartanak csak a küzdelmek. Így aki most első lett, semmi garancia arra, hogy legközelebb is a dobogón végez, de aki most nem szerzett érmet, könnyen megeshet, hogy a következő fellépésén már az aranyért küzd. Természetesen nagyon jó érzés tölt el bennünket és nagyon boldogok vagyunk a bajnoki cím miatt, de talán még ennél is fontosabb a karate nevelő és személyiség fejlesztő hatása, ugyanis a folyamatos gyakorlásokon keresztül jellemesebbé, becsületesebbé és tisztelettudóbbá válnak a fiataljaink, s ez nemcsak az edzőtermen belüli életre, hanem az azon kívülire is igaz kell, hogy legyen.
A tradicionális shotokan karate tehát egy olyan sportág, amelynek oktatásában még most is az egykori stílusalapító Gichin Funakoshi mester gondolatait követjük, mely szerint „a karate célja nem a győzelem vagy a vereség eldöntése, hanem a gyakorlatok tökéletesítése és a jellem fejlesztése”, tudhattuk meg Szabó Csabától a Dombóvári Karatesuli vezetőjétől, Zsolt edzőjétől.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld

637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben

Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.

2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld

Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását

Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.

2024. December 21. 08:59, szombat | Külföld

Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban

Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.

2024. December 21. 08:52, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint általános érzés a rettegés az európai adventi vásárokban

Elképesztő és elfogadhatatlan is, hogy ma Európában már általános érzés lett a rettegés a karácsonyi vásárokba látogatók körében - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.