Hírek
2012. Március 05. 07:03, hétfő |
Belföld
Forrás: STOP
Kertész Ákos Kanadába menekült
Kertész Ákos író február 29-én Kanadába távozott, és ott menekültstátuszt kért - közölte a Kossuth-díjas író vasárnapi közleményében.
"Nagyon nehezen jutottam erre az elhatározásra, mert számomra a magyar nyelv jelenti az életet. Magyarország a szülőföldem, az otthonom. Ezt a fájdalmas döntést nem Magyarország és a magyar nép ellen hoztam, amellyel mindig sorsközösségben éltem, hanem erre a lépésre a jelenlegi kurzus miatt kényszerültem. Remélem, hogy egy demokratikus és toleráns, emberséges Magyarországra egyszer még visszatérhetek" - fogalmazott Kertész Ákos közleménye.
Megjegyezte, hogy az Amerikai Népszavában megjelent cikkét követően politikai hecckampány indult ellene nemcsak a fővárosi közgyűlésben, ahol megvonták díszpolgári címét, de kormányzati szinten és a parlamentben is. A kormánypárti sajtó hajtóvadászatot indított ellene, és nyíltan uszította a szélsőségeseket. Ennek köszönhetően állandó fizikai zaklatásnak, fenyegetettségnek volt kitéve, tettleg is inzultálták, az utcán megtámadták, életét veszélyben érezte - tette hozzá.
Minden díját visszavonták
Kertész az Amerikai Népszavában tavaly megjelent nyílt levelében úgy fogalmazott, hogy "a magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: 'ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.' De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni".
A levélre reagálva Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője bejelentette, hogy a szélsőjobboldali párt megvizsgálja annak lehetőségét, hogyan lehet visszavonatni Kertész Ákos író korábban kapott állami kitüntetéseit, illetve kezdeményezni fogják a közgyűlésben Kertész Ákos budapesti díszpolgári címének visszavonását is.
A Jobbik ezután feljelentést tett a közösség elleni izgatás gyanújával, ám az ügyészség ezt elutasította, mivel szerintük a kijelentés a véleménynyilvánítás keretén belül maradt. Ennek ellenére a fővárosi közgyűlés tavaly szeptember 1-jén a Fidesz-KDNP-s és a jobbikos képviselők támogatásával megfosztotta Kertészt a 2002-ben odaítélt díszpolgári címétől.
Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának (NEFMI) államtitkára az Orsszággyűlésben kifejtette, az írónak bocsánatot kell kérnie, különben "a kormány szemében méltatlanná válik a Kossuth-díjra".
Schmitt Pál köztársasági elnök szintén levélben fordult a kormányfőhöz, azt szorgalmazva, hogy a kabinet vizsgálja meg az állami kitüntetések visszavonásának lehetőségét "az arra érdemtelenné vált személy" esetében.
STOP
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 05. 08:54, szombat | Belföld
Lezárják Ferencváros egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt
Lezárják a főváros IX. kerületének egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt szombaton, a korlátozások érintik a Rákóczi híd és a Déli összekötő vasúti híd forgalmát is.
2024. Október 05. 08:51, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a gazdasági semlegesség célja a családok életszínvonalának megvédése
2024. Október 05. 08:50, szombat | Belföld
Fővárosi Közgyűlés - Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a fővárosi frakciók
Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a Fővárosi Közgyűlés képviselőcsoportjai, amelynek vezetői a testület pénteki alakuló ülésen fejtették ki ezzel kapcsolatos elképzeléseiket.
2024. Október 04. 07:51, péntek | Belföld
Liget Budapest - Még ebben az évtizedben megnyithatja kapuit a Városligetben az Új Nemzeti Galéria - Videó
Amennyiben az Új Nemzeti Galéria kivitelezése 2025-ben megkezdődhet, az intézmény még ebben az évtizedben megnyitja kapuit a Városligetben - tájékoztatta a Városliget Zrt. az MTI-t csütörtökön.