Hírek
2012. November 21. 21:50, szerda |
Helyi önkormányzati
Forrás: MTI
Kontrát Károly: az önkormányzati cégeket nem konszolidálják

Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok adósságát nem vállalja át az állam - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Dombóváron, sajtótájékoztatón.
Tizennégy önkormányzati társulás adósságára ugyanakkor kiterjed a konszolidáció, ezeknek azonban nem túl jelentős, mintegy 400 millió forintnyi adósságuk van - tette hozzá.
Az államtitkár emlékeztetett: a kormány múlt szerdai döntése szerint az ötezer lakosúnál kisebb települések adósságát teljes egészében, az ennél nagyobb lélekszámú települések adósságának pedig 40-70 százalékát vállalja át az állam, többek között a helyi adóerőt figyelembe véve. A kistelepülések esetében ez év végéig, az 5000 lakosúnál nagyobb településeken a tervek szerint 2013 első félévében zárul le a konszolidáció. Szeretnének korrekt, gyors megállapodásokat kötni - jelentette ki.
A stabilitási törvényt olyan szabályokkal egészítik ki, hogy ne fordulhasson elő még egyszer az önkormányzatok ilyen mértékű eladósodása - mondta Kontrát Károly.
Utalt arra, hogy országszerte 1956 önkormányzat 621 milliárd forintos adósságát konszolidálja az állam, ebből az 1700, ötezer lakosúnál kisebb településen működő önkormányzat 100 milliárd forinttal részesedik.
Tolna megye 109 önkormányzata közül 83-nak az adósságát vállalja át az állam részben vagy egészben - ötezresnél kisebb közülük 75 település.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 08. 08:41, csütörtök | Helyi
Borversenyt tartottak Gyulajon
A helyi önkormányzat szervezésében május 7-én megtartották a gyulaji gazdák hagyományos borversenyét.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Életmód
Rekordméretű élelmiszergyűjtés a rászorulókért
Sosem zajlott még egyszerre annyi helyen élelmiszergyűjtés Magyarországon, mint az előttünk álló hétvégén.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld
Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv
Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.