Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2022. November 11. 13:45, péntek | Belföld
Forrás: mti

Már 800 ezren látogattak a Magyar Zene Házába

Már 800 ezren látogattak a Magyar Zene Házába

Január végi megnyitása óta már több mint 800 ezren látogattak el a Magyar Zene Házába, ahol januárban nyílik a magyar popzene történetét bemutató időszaki kiállítás.

Úgy tűnik, megvalósult az, amit a megnyitás előtt szerettünk volna, a Magyar Zene Háza egy erős branddé vált, olyan helyszínné, ahol mindig van valami érdekesség: koncertek, programok, kiállítások - mondta el az intézmény várható programjait bemutató, csütörtöki sajtótájékoztatón Batta András ügyvezető igazgató.

"Olyan sok mindent elértünk, amit nem is mertünk remélni" - fogalmazott, hozzátéve: megnyitásának egyéves évfordulójára a ház elérheti az 1 millió látogatót, köszönhetően annak is, hogy az állandó tárlat szinte mindig telt házzal működik.

A látogatók a következő hónapokban sem maradnak újdonságok nélkül. Az adventi időszakban Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje című festménye elevenedik meg korabeli polifonikus kórusművek kíséretében a Hangdóm 180 fokos vásznán, majd a különleges tér első gyerekeknek szóló programjában Berg Judit Lengemeséje kel életre.

A házban emellett több száz új koncert avatja be a látogatókat a legkülönfélébb műfajokba. A felfedezést segítik a csütörtöktől kapható bérletek is - közölte.

Horn Márton intézményigazgató elmondta: januárban nyílik a ház első időszaki tárlata, amely a magyar poptörténet eddigi legátfogóbb kiállítása lesz. A Nekünk írták a dalt! című, interaktív tárlat, az állandó kiállításhoz hasonlóan, a hagyományos kiállítási eszközök mellett modern technikai megoldásokkal vonja be a látogatókat.

Mint hangsúlyozta, a Zene Háza 2023-ben is erős koncertprogrammal készül, az első negyedévre már több mint 160 produkciót kötöttek le.

A jövő évben is folytatódnak a közkedvelt sorozatok, köztük a Muzsikusok Kávéháza és a Város a Házban is - harmadik alkalommal Székesfehérvár zenei élete mutatkozik be -, újdonságként pedig rövidesen a ház koncertjei streamingen keresztül is követhetők lesznek.

Horn Márton és a koncertprogram szervezéséért felelős Halmos András elmondása szerint az év első negyedévében mások mellett fellép a kortárs brit jazz egyik legjobb zenekara, a Comet is Coming, itt ünnepli 33. születésnapját a Korai Öröm, Andy Irvine és Dónal Lunny ír folkzenészekkel kiegészülve tekint vissza eddigi 50 évére a Muzsikás zenekar, és a Ligeti 100 koncertsorozat nyitóeseményét is itt élvezheti a közönség az Accord Quartet előadásában.

A házban tér vissza a színpadra a legendás jazz-zenekar, a Gadó Gábor Francia Quartet, majd a Vágtázó Halottkémek sámánrock banda, de itt zenél a minimál techno kulcsfigurájaként ismert Wolfgang Voigt (Gas) is. Társművészetek találkoznak a Felefánt koncertjén, Karasszon Eszter és Mali Emese pedig - Méhes Csaba pantomimművész segítségével - az Orient Expressz útvonalát követve hívja komolyzenei utazásra a közönséget.

Sena Dagadu és társai Shakespeare világát idézik meg Nádasdy Ádámmal, míg a Minka a Petőfi 200 évforduló kapcsán versfeldolgozásokkal készül. A finn Kamus Quartet kortárs zenekar virtuális valósággal kiegészített programot tűzött műsorára, Szainkho Namcsilak tuvai torokénekes a Tabula Rasa sorozat következő kurátoraként lép fel, és a házban ad lemezbemutató koncertet a Decolonize Your Mind Society pszichedelikus zenekar is.

Tradicionális zenében sem lesz hiány: Kóré Géza és Eötvös Rémusz a Heveder zenekarral, a Székelyföld emblematikus táncházas bandájával adnak közös koncertet, míg Buza felé nézek én címmel egy mezőségi falu parasztasszonyainak éneke hallgatható majd - közölte Halmos András.

Severinghaus Artemisz zenepedagógiai osztályvezető az ismeretterjesztő és zenepedagógiai programokról szólva kiemelte Tóth Árpád karnagy Hangadó című előadássorozatát, melynek során a közönség is énekelhet.

Batta András Szubjektív! címmel induló sorozatában a közös zenehallgatás élménye mellé a szavakat hívja segítségül, az interaktív színházi improvizáció meghatározó csapata, a Momentán Társulat pedig Zenei Rögvest előadással készül. A Rutkai Bori Banda Furfang Farsang családi koncertje a popzenét ismerteti meg az érdeklődőkkel, míg a Veronaki zenekar Tündéforgó című lemezét mutatja be a házban.

A multimédiás könyvtárban jövőre is folytatódnak a szabadegyetemi előadások és filmklubok, és Kádár-kori pop talk-show címmel az időszaki kiállításhoz kapcsolódó beszélgetéssorozat kezdődik korabeli zenei szereplők részvételével.

A Magyar Zene Háza zenepedagógiai foglalkozásain a nyitás óta már több mint kétezer diák vett részt; 2023-tól ezeknek a programoknak a tizedét látás- és hallássérült iskolás csoportok számára tartják fenn - mondta el Severinghaus Artemisz.

Fotó: Szalóky Zsolt

Címkék: Magyar Zene Háza

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 22. 08:47, vasárnap | Belföld

A TEK egységei jelen vannak a karácsonyi vásárokban

A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, így a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.

2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld

637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben

Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.

2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld

Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását

Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.