Hírek
2012. Január 27. 07:45, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Még mindig nincs igazgatója a dombóvári kórháznak

Jelenleg sincs igazgatója a dombóvári kórháznak, miután az intézmény vezetésével az év elején megbízott szakember nem vállalta a feladatot - mondta a polgármester a képviselő-testület csütörtöki, rendkívüli ülésén.
A város testülete január 2-án bízta meg Nagy Mihályt, a karcagi kórház főigazgatóját egy évre a dombóvári Szent Lukács kórház vezetésével.
Szabó Loránd Dombóvár független polgármestere csütörtökön azt mondta: a megbízott igazgató január 13. óta nem írta alá a szerződését; a polgármester szerint azért, mert "Karcagon is rájöttek arra, hogy törvényellenes lett volna, ha Dombóváron is jogviszonyt létesít".
Az MTI-nek Nagy Mihályt csütörtök estig nem sikerült elérnie.
A fideszes többségű dombóvári testület ügyvezető igazgatót ezúttal nem nevezett ki a kórház élére, a munkáltatói jogok gyakorlásával azonban megbízta Schlág Judit gazdasági igazgatót. Egyben arról is döntött, hogy a korábban a kórház szakmai vezető testülete által kétszer elutasított pályázó, Antalffy Zsolt kinevezéséhez ismét kéri a grémium támogatását.
A polgármester az ülésen megjegyezte, hogy a kórházban jelenleg több vezetői állás betöltetlen, és igazgató nélkül az intézmény nem tud pályázni rezidensek alkalmazására sem.
Mint mondta, a kórházat működtető Szent Lukács Egészségügyi Nonprofit Kft. felügyelő bizottsága jelezte az önkormányzatnak: amennyiben a képviselő-testület nem nevez ki ügyvezető igazgatót kórház élére, a cégbíróságtól kéri a helyzet megoldását.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 05. 16:24, hétfő | Helyi
Jelentkezz honvédelmi táborba!
Több, mint egy tábor! Kaland, kapcsolat, kihívás! Kattints az alábbi hirdetésre és jelentkezz május 15-ig!
2025. Május 01. 08:00, csütörtök | Helyi
Elismerte tettét a várongi sírrongáló
A dombóvári rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 24 éves férfit, aki a várongi temetőben több síremléket is megrongált.
2025. Április 30. 08:14, szerda | Helyi
Netbankos csalásokra figyelmeztet a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság
A napokban két sértett tett feljelentést a Dombóvári Rendőrkapitányságon, mert ismeretlenek több millió forinttal rövidítették meg őket internetes bankolást követően.
2025. Április 29. 13:43, kedd | Helyi
Horváth János az Év Tolna vármegyei polgárőre
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2025. évi Rendőrség Napja alkalmából szervezett ünnepi állománygyűlésén Horváth János, a Dombóvári Polgárőr Egyesület tagja vehette át az Év Tolna vármegyei polgárőre kitüntetést.