Hírek
2017. November 21. 07:29, kedd |
Életmód
Forrás: mti
Milliárdokat nassolunk el az év végén
Több ezer tonna édesség kerül a napokban a magyarok kosarába, bár a csokimikulások már hetek óta a boltok polcain sorakoznak, az igazi roham csak most kezdődik,
az édességgyártók becslése szerint tavaly több mint kilencmilliárd forintot költöttek karácsonyi finomságokra a vásárlók - közölte a Magyar Idők.
A lap keddi számában Benke Anna, a Magyar Édességgyártók Szövetségének titkára elmondta, a választáskor a legfontosabb az, hogy valódi csokoládéból készüljön a termék, míg az ár csupán a harmadik helyet foglalja el a fogyasztói döntéshozatalban. Mindez a forgalomban is megmutatkozik: a piaci szereplők szerint az eladott mennyiség évről évre kissé csökken, míg az árbevétel stagnál.
A szövetség becslése alapján tavaly 3,4 milliárd forint értékben fogyott a szezonális édességekből, ami 655 tonnának felel meg. Szaloncukorból 5,5-6 milliárd forint értékben, 3500-4000 tonna került a kosarakba. A legjobban minden évben a hagyományos csokoládémikulás fogy, az ünnepi édességpiac több mint 60 százalékát lefedve. A második helyen a hagyományos ajándékcsomag és az adventi kalendárium áll, 10-10 százalékos részesedéssel. Egyre többen vásárolnak az édesség mellé játékot is, a gyártók pedig, felismerve ezt az igényt, ma már több olyan csomagot kínálnak, amelyekben a csokimikulás mellé játékfigura is jár. Ez a kategória a teljes forgalom közel öt százalékát tette ki tavaly.
A legkedveltebb szaloncukor továbbra is a zselés, a marcipános, az alkoholos, a rumos-diós és a csokoládékrémes, de nem sokkal van lemaradva a karamellás és a kókuszos ízesítés sem. Benke Anna jelezte: az új ízek mindig népszerűek, de még mindig a zselés szaloncukorból fogy a legtöbb, tavaly az eladott mennyiség fele ilyen volt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 09. 07:22, péntek | Életmód
Az EP hozzájárult a farkasok védelmi státusának enyhítéséhez
2025. Május 09. 07:16, péntek | Életmód
XIV. Leó pápa - A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő első b
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.
2025. Május 08. 19:53, csütörtök | Életmód
Robert Prevost amerikai bíboros az új katolikus egyházfő
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Életmód
Rekordméretű élelmiszergyűjtés a rászorulókért
Sosem zajlott még egyszerre annyi helyen élelmiszergyűjtés Magyarországon, mint az előttünk álló hétvégén.