Hírek
2012. Március 22. 07:09, csütörtök |
Belföld
Forrás: STOP / MTI
Ne reménykedjünk tojásár-csökkenésben húsvét után
A Magyarországon az éves tojásfogyasztás mintegy 20 százaléka jut húsvét környékére - mondta Földi Péter, a Baromfi Terméktanács (BTT) szaktanácsadója kedden Budapesten.
A szakember közölte: Magyarországon évente átlagosan egy ember 270 tojást fogyaszt el. Az össztojás-fogyasztás évente eléri a 2,7 milliárd darabot, ebből 2,5 milliárd darabot termelnek meg Magyarországon.
A tojás önköltségi ára darabonként - a technológiai körülményektől függően - 25-30 forint között van. Így a kiskereskedelemben most 45-55 forint közötti átlagáron lehet megkapni.
A tojás ára a húsvéti ünnepek előtt két-három héttel általában mintegy 15 százalék körüli mértékben emelkedik meg a tapasztalatok szerint. Így most van olyan fővárosi budai kerület, ahol már a 60 forintot is elérte a tojás darabonkénti ára, esetleg még meg is haladta azt. Vidéken ugyanakkor olcsóbb a tojás - tette hozzá a szaktanácsadó.
Földi Péter emlékeztetett arra, hogy a tojás ára a húsvéti ünnepkört követően általában 20 százalék körüli mértékben esik vissza. Jelezte viszont, hogy erre az árcsökkenésre most nem számíthatnak a fogyasztók, mivel tojásszűke van Magyarországon.
Ezt azzal magyarázta a BTT szaktanácsadója, hogy a tyúktartó-ketrecek unió által előírt korszerűsítésére az utóbbi hónapokban mintegy 5 milliárd forintot költöttek a termelők. De aki ezt a modernizálást nem tudta végrehajtani, azok közül már vannak olyanok, akik megszüntették vagy megszüntetik a közeljövőben a termelést.
A korszerűsítés nyomán jelenleg a tyúkketrecek mintegy 75-80 százaléka már megfelel az uniós előírásoknak és várhatóan a korszerűsítés az idei első fél évben be is fejeződik. A magyar tojástermelés éves árbevétele most mintegy 30 milliárd forint körül mozog összességében - mondta Földi Péter.
MTI / STOP
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:15, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint fontos nemzeti érdek a magyar-orosz gazdasági együttműködés fejlesztése
2024. Szeptember 21. 09:15, szombat | Belföld
Árvíz - Orbán Viktor: még öt nehéz napot kell átvészelni
Még öt nehéz napot kell átvészelni az árvízi védekezésben, hogy az ország fellélegezhessen - mondta a miniszterelnök sajtótájékoztatón szombaton, Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné