Hírek
2017. Szeptember 15. 12:41, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Négyéves gyereküket vették rá a lopásra

Két év fegyházbüntetésre ítélt kiskorú veszélyeztetése miatt és lopás közvetett tetteseként a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken egy férfit, aki élettársával közösen lopásra vette rá négyéves gyermeküket.
A büntetett előéletű nő és többszörös, különös visszaesőnek számító élettársa közös gyermekével együtt volt tavaly júniusban a nagykanizsai strandon. Kifigyelték, hogy egy fiatal lány őrizetlenül hagyta a hátizsákját, amelyben benne voltak az igazolványai, a készpénze és a mobiltelefonja, majd rábírták a négyéves gyereket, hogy vegye el a hátizsákot és a női öltöző felé távozó anyjának adja át.
Az első fokon eljáró Nagykanizsai Járásbíróság áprilisban jogerősen 60 nap elzárással büntette a 26 éves nőt kiskorú veszélyeztetése és közvetett társtettesként elkövetett lopás miatt. A nő jelenleg büntetését tölti, amelyből 10 nap múlva szabadul.
Az asszony 28 éves élettársát mint többszörös és különös visszaesőt az elsőfokú bíróság két év börtönbüntetéssel sújtotta, ugyancsak kiskorú veszélyeztetése és közvetett társtettesként elkövetett lopás miatt. Esetében az ügyészség fellebbezett, így került az ügye a Zalaegerszegi Törvényszék elé.
A jelenleg is börtönbüntetését töltő, a tárgyalásra is bilincsben, vezetőszáron érkező férfi esetében a bíróság annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy a minősítés szerint nem társtettesként, hanem közvetett tettesként követte el a vádlott a bűncselekményt, az ügye pedig kétrendbeli lopásnak számít, mert az eltulajdonított hátizsákban két lány igazolványai voltak.
A törvényszék annyiban is módosította az ítéletet, hogy a kétéves büntetést a férfinak nem börtönben, hanem fegyházban kell letöltenie, mivel többszörös és különös visszaesőnek számít.
A másodfokú ítélet még nem jogerős, mert a vádlott és védője elfogadta ugyan, de az ügyész három nap gondolkodási időt kért.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Belföld
Molnár Karolina: újabb funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció
Az online időpontfoglalásnál az applikáció a legkorábban elérhetőtől megmutatja a szabad időpontokat - jelentette be Molnár Karolina, a Belügyminisztérium (BM) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Nagy István: zajlik az érintett telepek teljes mentesítése és ha nem lesz újabb fertőzés, akkor heteken belül feloldhatják a korlátoz�
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
NGM: a hazai üzemanyagárak jelentősen kedvezőbbek a szomszédos országok átlagánál
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak áprilisban is érdemben kedvezőbbek maradtak a szomszédos országok átlagánál