Városlista
2025. július 29, kedd - Márta

Hírek

2018. Március 27. 16:33, kedd | Belföld
Forrás: infovárosok

Országszerte elindulnak a teljeskörű útfelújítások

Országszerte elindulnak a teljeskörű útfelújítások

Két országos útfelújítási program részeként idén mintegy 1200 kilométernyi út teljeskörű felújítása indulhat el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában.

A felújítási munkák első körében eddig mintegy 140 szakaszra vonatkozóan adott az elmúlt napokban munkaterületet a társaság a kivitelezőknek, a projektek év végéig ütemezetten, folyamatosan haladnak majd.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaly december 13-án publikálta az idénre tervezett útfelújítási munkáit. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, illetve a hazai forrásból megvalósuló mintegy 500 projektelemet tartalmazó beruházási csomag első körében március második felében a társaság összesen mintegy 140 szakaszon adott munkaterületet a kivitelezőknek. A két programnak köszönhetően idén csaknem 1200 kilométernyi út felújítása kezdődhet el, ami közel kétszeresen meghaladja a 2016-2017-ben elvégzett 667 kilométernyi útfelújítást.

A munkálatok több körben, ütemezetten valósulhatnak majd meg.

A társaság a teljeskörű útfelújítások mellett a lokális javítási, vagyis kátyúzási, illetve nagyfelületű burkolatjavítási munkáit is folyamatosan végzi. A szakemberek a téli hónapokban is végeztek hidegaszfalttal kátyúzást, de a tartósabb, melegaszfaltos munkák március második felétől, április elejétől indulhatnak el. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén összesen 200 ezer tonna aszfalt felhasználását tervezi ezen munkálatainak elvégzése során. A kátyúzási munkákat az utak hierarchikus rendje szerint ütemezik, vagyis első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a főutakon, végül a mellék- és bekötőutakon avatkoznak be.

A felújítások és javítási munkák idején általában félpályás korlátozásra, így a forgalmasabb szakaszokon torlódásokra is számíthatnak a közlekedők. Ezért az autósoknak országszerte érdemes még utazás előtt tájékozódniuk tervezett útvonaluk aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon, ahol az érvényben lévő korlátozásokról és munkaterületekről is folyamatosan frissülő információkat kaphatnak az érdeklődők.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 28. 20:31, hétfő | Belföld

Mandoki Soulmates - 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY MEGAKONCERT

A Lánchídnál kapták lencsevégre a három barátot Leslie Mandokit, Csupó Gábort és Szűcs Lászlót, amint ötven év után újra együtt álltak azon a titkos helyen, ahol egykor életük legnagyobb döntését hozták meg.

2025. Július 28. 07:53, hétfő | Belföld

Magyar helikopter indult Bulgáriába az erdőtüzek elleni küzdelem támogatására

A Magyar Honvédség (MH) egyik H225M helikoptere indult Bulgáriába, hogy segítsen az ottani erdőtüzek megfékezésében.

2025. Július 28. 07:52, hétfő | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági együttműködésnek

Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági kapcsolatoknak, hazánk kiváló példa arra, hogy menyit is lehet profitálni a keleti és a nyugati vállalatok közötti kulturált, civilizált együttműködésből

2025. Július 27. 09:09, vasárnap | Belföld

MÁV: felsővezeték-szakadás miatt hosszabb a menetidő a győri fővonalon

Letörött a Budapestről Bécsbe tartó Semmelweis EC mozdonyának áramszedője, a vonat utasait a katasztrófavédelem segítségével szállítják át másik vonatra.