Hírek
2015. Július 06. 07:11, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Százezer gyermek üdülhet az Erzsébet-táborokban az idén

Az Erzsébet-program indulása óta már 600 ezer ember - több mint fele gyermek - tudott kedvezményesen nyaralni, táborozni, az idén pedig százezer gyermek üdülhet az Erzsébet-táborokban a programnak köszönhetően.
Mondta Dunai Mónika, a Fidesz-frakció szóvivője a fonyódligeti Erzsébet-táborban tartott sajtótájékoztatóján vasárnap.
A Balaton partján megtartott tájékoztató idején a tábort éppen mintegy ezer gyermek vette birtokba, egy részük a határon túlról érkezett.
A kormánypárti politikus szerint az Erzsébet-program Magyarország és Európa egyik kiemelkedő szociális programja, amelyben hátrányos helyzetű gyermekeknek, nyugdíjasoknak, fogyatékkal élőknek és nagycsaládosoknak biztosítanak lehetőséget kedvezményes üdülésre. A programot az Erzsébet-utalvány által kitermelt eredményből finanszírozzák. Három évvel ezelőtt még 50 ezer, 2013-ban közel 80 ezer, 2014-ben több mint 80 ezer, az idén pedig már mintegy 100 ezer gyerek fogja igénybe venni az Erzsébet-táborok és az Erzsébet-program által nyújtott lehetőségeket.
Idén először külhoni magyar családokra, közülük is a kárpátaljaiakra fókuszál a program, ezúttal 3 ezer magyar kárpátaljai gyermek lesz a táborozók között. Rajtuk kívül további 1200-an érkeznek a Felvidékről, Erdélyből, Horvátországból, a Vajdaságból és Szlovéniából.
A nyári szezonban tíz turnusban, Fonyódligeten, Balatonberényben és Zánkán fogadják a táborozókat, de már Székelyföldön is működik egy Erzsébet-tábor. Ezekben színes programkínálat - többek között koncertek, színházi előadások, túrázások, fürdőzések, táncházak - várják a résztvevőket.
Dunai Mónika beszámolt arról, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-utalványokból befolyó összegekből évről évre többet tud fordítani az Erzsébet-programra. Ebben az évben mintegy 3 milliárd forintot, amelyet az Országgyűlés idén először költségvetési forrásból megdupláz.
A szóvivő hangsúlyozta, ezeknek a táboroknak mindenki nyertese, kivéve a külföldi multinacionális cégek, akik az Erzsébet-utalványok előtt saját étkezési utalványokat forgalmaztak. Az ezekből befolyó extraprofit ma már nem az ő zsebükbe vándorol, hanem a rászorulókat segíti - mutatott rá.
"A mai napig sajnos azt tapasztaljuk, hogy ezek a multik az Európai Unióval karöltve támadják az Erzsébet-programot" - jegyezte meg a szóvivő. Emlékeztetett arra, hogy a brüsszeli bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a SZÉP Kártya és az Erzsébet-utalvány szabályozása miatt. (Azt sérelmezi, hogy ha egy munkáltató szeretne juttatást nyújtani a dolgozóinak, azt csak Szép Kártyával, illetve Erzsébet-utalvánnyal teheti meg, míg korábban többféle utalvány között is válogathatott.)
"A Fidesz-frakció és a kormány egyértelműen kiáll az Erzsébet-program, és a Szép Kártya mellett" - szögezte le Dunai Mónika.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld
Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis
Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.
2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld
KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen
Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -
2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld
Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban
A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.