Hírek
2019. Október 29. 08:00, kedd |
Helyi
Forrás: Bodó Imre
Szent Vendel búcsú Göllében
A 251. búcsúi szentmisét tartották meg a göllei temetőben lévő Szent Vendel kápolnánál.
A szentmisét Balázs Zoltán dombóvári plébános mutatta be, akit már régóta ismerünk, hiszen Farkasdi András apát úr idejében, 1996 és 1998 között káplánként tevékenykedett a településen.
Elsőként Szalai Jeremiás göllei prépost-plébános bemutatta a Székelyföldről származó paptestvért, akinek az édesanyja is eljött Gyergyóditróból. Majd köszöntötte a kisgyaláni, fonói, kaposvári, dombóvári és a helyi híveket.
Balázs Zoltán a remete Szent Vendel életútjának történetével kezdte a szentbeszédét, majd kitért arra, hogy a török hódoltság után betelepített svábok hozták magukkal a szent tiszteletét. Így a magyar lakosság is átvette Szent Vendel kultuszát, hiszen köztudott, hogy Gölle és környéke híres állattartó falvakból állt. Nem véletlen, hogy a szomszédos Attalában is róla nevezték el a templomot. Így vált itt is a mi vidékünkön a híres 1754-es marhavész járvány után a állattartók, pásztorok és juhászok védőszentjévé Szent Vendel. S végül a mai vallásos hívekhez szólt, akik ápolják őseik emléket és minden évben elzarándokolnak a temetőbe, ahol ők már örök álmukat alusszák és minden bizonnyal simogatóan néznek le ránk, kései utódokra onnét, ahol reményeink szerint vannak!
Szent Vendelről szóló énekekkel és a himnuszok eléneklésével zárult a göllei zarándoklat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 05. 16:24, hétfő | Helyi
Jelentkezz honvédelmi táborba!
Több, mint egy tábor! Kaland, kapcsolat, kihívás! Kattints az alábbi hirdetésre és jelentkezz május 15-ig!
2025. Május 01. 08:00, csütörtök | Helyi
Elismerte tettét a várongi sírrongáló
A dombóvári rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 24 éves férfit, aki a várongi temetőben több síremléket is megrongált.
2025. Április 30. 08:14, szerda | Helyi
Netbankos csalásokra figyelmeztet a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság
A napokban két sértett tett feljelentést a Dombóvári Rendőrkapitányságon, mert ismeretlenek több millió forinttal rövidítették meg őket internetes bankolást követően.
2025. Április 29. 13:43, kedd | Helyi
Horváth János az Év Tolna vármegyei polgárőre
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2025. évi Rendőrség Napja alkalmából szervezett ünnepi állománygyűlésén Horváth János, a Dombóvári Polgárőr Egyesület tagja vehette át az Év Tolna vármegyei polgárőre kitüntetést.