Városlista
2025. május 6, kedd - Ivett

Hírek

2022. Augusztus 08. 11:03, hétfő | Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár

Színvonalas mérkőzésekre, nagy küzdelmekre lehet számítani

Színvonalas mérkőzésekre, nagy küzdelmekre lehet számítani

A Dombóvári Futball Club július 12-én kezdte meg az alapozást, felkészülést az őszi szezonra.

Az ötödik helyen zárt a 2021/2022-es évadban a dombóvári csapat. Horváth Zoltán edző elmondta, hogy a tavaszi szűkös keret adta lehetőségeket mindenképpen orvosolni kellett, így öt játékost igazoltak a nyár folyamán. Sztropkó János visszatért a csapathoz, így újból ő lesz az első számú hálóőr.

Heti három edzésen és két felkészülési mérkőzésen szereznek egyre nagyobb állóképességet a játékosok, Horváth Zoltán elégedett az edzéseken való részvételi aránnyal. Kiemelte, hogy információi szerint, a Tolna megyei bajnokságban szereplő csapatok közül több is megerősödött, így igazán színvonalas mérkőzésekre, nagy küzdelmekre számít a megmérettetések során.

Eddig hét felkészülési mérkőzést játszottak, a mérleg négy győzelem, egy döntetlen és két vereség:
MARCALI VFC - DOMBÓVÁRI FC 6-5 (5-1)
DOMBÓVÁRI FC - NAGYATÁDI FC 1-1 (0-1)
SOMOGYVÁRI KÖSE - DOMBÓVÁRI FC 2-6 (1-2
BALATONI VASAS SE - DOMBÓVÁRI FC 1-3 (0-2)
DOMBÓVÁRI FC - KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA U19 4-1 (1-0).
DOMBÓVÁRI FC - KOMLÓI BSK2-3 (2-2)
DOMBÓVÁRI FC - MARCALI VFC4-0 (2-0)

Még két hazai mérkőzés vár a fiúkra az éles meccsek előtt:

🔘2022.08.10. (szerda) 18:00
DOMBÓVÁRI FC - TOPONÁR SE
🔘2022.08.13. (szombat) 11:00
DOMBÓVÁRI FC - PÉCSI MFC U19

HAJRÁ DOMBÓVÁR!

Címkék: DFC, foci, labdarúgás

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 05. 16:24, hétfő | Helyi

Jelentkezz honvédelmi táborba!

Több, mint egy tábor! Kaland, kapcsolat, kihívás! Kattints az alábbi hirdetésre és jelentkezz május 15-ig!

2025. Május 01. 08:00, csütörtök | Helyi

Elismerte tettét a várongi sírrongáló

A dombóvári rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 24 éves férfit, aki a várongi temetőben több síremléket is megrongált.

2025. Április 30. 08:14, szerda | Helyi

Netbankos csalásokra figyelmeztet a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A napokban két sértett tett feljelentést a Dombóvári Rendőrkapitányságon, mert ismeretlenek több millió forinttal rövidítették meg őket internetes bankolást követően.

2025. Április 29. 13:43, kedd | Helyi

Horváth János az Év Tolna vármegyei polgárőre

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2025. évi Rendőrség Napja alkalmából szervezett ünnepi állománygyűlésén Horváth János, a Dombóvári Polgárőr Egyesület tagja vehette át az Év Tolna vármegyei polgárőre kitüntetést.