„Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.”

Kosztolányi Dezső

Ismét gyászol a dombóvári pedagógustársadalom.
Elhunyt az Apáczai Csere János Szakközépiskola volt tanára,
Dr. Lehoczkyné Pörös Eszter.

Életét két város határozta meg: Pécs és Dombóvár.
Pécsett született, és iskoláit is itt végezte. 1967-ben a Pécsi Tanárképző Főiskolán kézhez vette magyar–történelem–orosz szakos diplomáját, amellyel Dombóvárra került. Egy évet az újdombóvári általános iskolában tanított, majd 1969-től átkerült az Apáczai Csere János Szakközépiskolába. A fiatal, lendületes, ambiciózus kezdő tanár később sem hagyott fel soha a tanulással. Két egyetemi kiegészítő diplomát is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1972-ben magyar nyelv és irodalom szakos, majd 1975-ben orosz nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári minősítést kapott. 1974-ben nyelvtudásának fejlesztése érdekében több mint 3 hónapot töltött Moszkvában. Később az eszperantó nyelvvel ismerkedett meg, és kiterjedt levelezést is folytatott e tanult nyelven, sőt a helyi eszperantókör alapítói között is ott találjuk.
Az orosz nyelv megszűnése után – már pályája vége felé – részt vett nyelvi átképzésen, miután rövid ideig taníthatta a német nyelvet is.
Az évek során szinte természetes módon vált iskolája és a város meghatározó személyiségévé.
Számtalan nappalis és levelezős osztály osztályfőnöke, tanára volt. Óráira rendkívüli alapossággal készült, és arra törekedett, hogy a tárgyalt témakört sokszínűen, mélységeiben is körbejárja. Könyvek, hanglemezek soha nem hiányoztak az óráiról. Az irodalomból mindig kitekintett a társművészetekre, főleg a zenére és a képzőművészetre. Orosz óráinak hangulatát is aláfestette zenével, néha a szamovárral főzött tea sem hiányzott.
Különösen emlékezetesek az intézményben rendezett ünnepi műsorai, közülük is felejthetetlen az Apáczai Csere János munkásságát feldolgozó emlékműsor.

Családi élete is az Apáczaihoz kötötte. Itt ismerkedett meg férjével, Lehoczky Bélával, akivel 1971-ben Pécsett kötöttek házasságot. Nevelt lánya is – akihez haláláig szerető, mély kapcsolat fűzte –, szintén iskolájában tett érettségi vizsgát.
Több évtizedes tanári pályafutásának 2001-es nyugdíjba vonulásával lett vége.
Ettől kezdve teljesen kivonult az iskolai munkából, de életének igen mozgalmas, tartalmas évei következtek.

Rengeteget utazott barátokkal, dombóvári csoportokkal. Az itt szerzett és átélt élményekről, a látnivalókról folyamatosan jegyzetelt, és rendszerezte dokumentumait.
Kevés olyan kulturális esemény volt a városban, Pécsett, Kaposváron, Budapesten, amelyeken ne vett volna részt, vagy sajnálta volna a fáradságot, az időt ezekre. Több színház- és hangversenybérlettel is rendelkezett egy-egy évadon belül. Az utóbbi évek két nagy szerelme: az egyik a Kaposfest, amelyet idén 9. alkalommal rendeznek meg Kaposváron, ennek koncertjeit, kiállításait évente bérletesként egy héten át lelkesen követte, a másik pedig a pécsi Kodály Központ volt, ahol rendszeresen hallgatta az intézmény kiemelkedő zenei csemegéit.
Széles körű műveltségét igazolja a természetszeretete, amelyet méhészkedő Édesapjától örökölt. Riesz utcai házuk kertje valóságos arborétum, többszáz virág, cserje, fa díszíti. Vala­mennyi nevét ismerte, beszerezte a ritkaságokat, és mindent tudott róluk. Ez az érdeklődése vitte a helyi Herbárium Kör tagjai közé is, ahol nem csupán tag volt, hanem rendkívüli előadásaival gazdagította is a társaság tevékenységét.

Különös éberséggel, konoksággal vigyázott az egészségére. Rendszeresen úszott, tornázott, ellenőriztette testi állapotát. 2016 késő őszén mégis szembesülnie kellett gyógyíthatatlan betegségével.
Rengeteg kezelés, beavatkozás, még több lelki gyötrődés, fájdalom, reménykedés és csalódás jellemezte életének ezt az utolsó időszakát. 2018. július 8-án hajnalban véget értek szenvedései a pécsi klinikán. Pécsett született, ott is hunyt el, de hamvait a dombóvári temető őrzi majd, ahova szűk családi körben helyezik el családtagjai.
Életével, tevékenységével a város(ok) szellemi és kulturális életét gazdagította!

Hiányozni fog!
Nyugodjál békében, Eszter!

Markovits Magdolna