Hírek
2016. Július 04. 15:40, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Vidéken nőtt, a fővárosban csökkent az autótulajdonosok aránya
Magyarországon a vidéki városokban élők 46 százalékának van autója, a községekben ugyancsak 46 százalékos ez az arány a 2008-as 41, illetve 43 százalék után;
ugyanakkor a budapestiek 35 százalékának van saját személygépkocsija a nyolc évvel ezelőtti 42 százalékkal szemben - derül ki a Bosch Kft. megbízásából készített kutatásból.
A társaság hétfői tájékoztatása szerint a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2008 óta kétévente országos reprezentatív kutatás keretében méri fel a magyar autóhasználati szokásokat, a minta életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szempontjából reprezentatív a 18 éven felüli magyar lakosságot tekintve.
Az első, 2008-as kutatás eredményei szerint Magyarországon a háztartások 42 százaléka rendelkezett autóval. Az arány 2010-ben elérte a 45 százalékot, ezután a mutató csökkenni, majd ismét nőni kezdett. Az idei felmérés szerint 44 százaléknak van személygépkocsija.
Érzékelhető az autópark öregedése, 2008-ban 10 év volt az autóállomány átlagéletkora, míg 2016-ban már 13,2 év.
A benzin-, a dízel- és az egyéb (gáz, elektromos) meghajtású autók aránya 2008 és 2014 között alig változott, a hazai autósok 85-86 százalékának benzines, 13-14 százalékának dízel, 1 százalékának pedig egyéb meghajtású járműve volt. 2016-ra ezek az arányok a dízelmeghajtás javára billentek: a megkérdezettek 82 százaléka benzines, 18 százaléka pedig dízelautót használ.
A Bosch autóhasználati kutatásának 2008-as kezdete óta az idén első alkalommal nem volt kimutatható statisztikailag a gáz és elektromos, az egyéb járművekkel rendelkezők aránya - közölték.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné
2024. Szeptember 20. 07:42, péntek | Belföld
Orbán Viktor: növelni kellett az árvízvédelmi készültség alá vont területek hosszát
Az ország a helyzet komolysága ellenére is biztonságban van, sem eszközben, sem élőerőhiányban nem szenved az árvíz elleni védekezésben - jelentette ki a miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:41, péntek | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: mindenütt megfeszített munka folyik
Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket