Városlista
2025. július 28, hétfő - Szabolcs

Hírek

2025. Május 07. 10:00, szerda | Helyi

„Amerre a labda gurult, arra mentem én is.” - Buzánszky Jenő

Május 4-én volt 100 éve, hogy Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje Újdombóváron megszületett. Ebből az alkalomból három helyszínen szerveztek megemlékezést a városban.

Bizonyára különleges csillagállás volt az 1920-as években, hogy ennyi tehetséges fiatal született és még ráadásul találkoztak, össze is kovácsolódtak egy csapatban – emelte ki a Puskás Intézet utazó tárlatának kiállítás megnyitóján Nagy Enikő, az intézet munkatársa.

Ifj. Buzánszky Jenő örömét fejezte ki, hogy hosszú évek után pont ezen a kerek évfordulón sikerült elhozni a kiállítást, amely tárlat a Dombóvári Művelődési Ház előterében tekinthető meg június 22-ig.

Itt, Dombóváron kötött örök barátságot a labdával Buzánszky Jenő - „Kazal”

Szabó Csaba, a Máv Zrt. területi igazgatója, a Dombóvári Sportszövetség elnöke már a dombóvári vasútállomáson emlékezett, osztotta meg személyes élményeit Jenő bácsiról miután begurult a peron elé a legendás 11-et ábrázoló mozdony.

A Dombóvárról először Pécsre, majd Dorogra igazolt csatár, csak később „kényszerült” a hátvédi pozícióba. 1950 és 1956 között 49-szer öltötte magára a címeres mezt. Igazi példakép, igaz ember volt – foglalta össze Szabó Csaba.

Dombóvár leghíresebb szülöttjére, Buzánszky Jenőre emlékezünk, akinek a nevét a világ minden pontján ismerik – hangsúlyozta dr. Szenyéri Zoltán, a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium igazgatója emlékező beszédében. Személyes ismeretség fűzte a legendához. Elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy szülői háznál emlékezhet Jenő bácsira ezen a kerek évfordulón.

Újdombóváron Pintér Szilárd polgármester és Nagy Roland alpolgármester, továbbá Buzánszky Jenő és dr. Molnár Andrea az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány elnöke helyeztek el koszorút Buzánszky Jenő Fő utcán található szülői háznál.

Végezetül a Dombóvári Focisuli és a Dombóvári Futball Club labdarúgóinak közreműködésével készült légi felvétel a 100-as számot ábrázoló feliratról.

Címkék: buzánszky jenő

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi

Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban

Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.

2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.

2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi

Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn

Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.

2025. Július 25. 11:12, péntek | Helyi

Régi jó barát a múzeumban

Dombóváron járva Dr. Novák Ferenc ny. újságíró, rádiós, jogász felkereste a Fekete István Múzeumot.